Tango Apocalypso. Ez a dal jutott ma eszembe a tükör előtt reggel, és az örökség, amit itt K-Európában megkapunk nagy zsákkal. A veszteségek, fájdalmak nagy csomagját és hozzá az utasítást: le ne tedd, mert azzal megcsalsz, elárulsz engem csakúgy, mint minden ősöd. Megkapjuk azt is, hogy könnyíthető kicsit ez a teher (valójában nehezít): okold a gazdagot, a szegényt, a zsidót, a nácit, a szomszédos és a távolabbi népeket, a kommunistát. Így is teszünk, és görnyedünk az örökség alatt. Vidd apád fájdalmát, az akkora, hogy neked is jut belőle. Visszük már nemzedékek óta, ez már hagyomány, és olyan nehéz, hogy nem győzünk valahogy könnyíteni rajta, persze a tanult módon, és a gyűlölet nő. Közben elfelejtük, hogy a massza mögött emberek és emberi sorsok lapulnak. A kommunisták bűneiről beszélünk, nem kommunista-bűnökről. Felül akarjuk írni a múltat, hogy így változtassuk meg a jelent. A jelen így a múltban gyökerezik, mert félünk a változástól, nem tudjuk, hogyan másképp határozhatnánk meg saját magunkat, mint veszteségeinkkel. A siker, mások sikere keserűséget ébreszt bennünk, ahelyett, hogy mintát adna.
https://www.youtube.com/watch?v=3g06BtjGvvw&feature=related
